
LOGOS DIPLOMAOSZTÓ 2010
A most diplomázók közül kérdeztünk arról, mit jelentett
nekik a főiskola közel négy éve?
- Nagyon örülök, hogy Isten a Logos főiskolára vezetett,
megtapasztaltam, hogy itt minden felmerült kérdést őszintén és nyíltan meg
lehet beszélni. A főiskola előadói az Úr ügyét szívükön viselik, minden
erejükkel azon vannak, hogy a hallgatók Isten kijelentéseit, és azok
összefüggéseit minél jobban és mélyebben elsajátíthassák. Mindez a szó legigazibb
értelmében, krisztusi szeretettel, baráti légkörben történik.
Jó volt megtapasztalni, hogy a felekezeti különbségek eltűntek, és
megélhettük, hogy Krisztusban kortól, nemtől függetlenül egyek lehetünk.
Megtanultam, hogy a felekezetek nem számítanak Isten láthatatlan
gyülekezetében. Gondolkodásomban felszabadultam a különböző kötelékek nyomása
alól. Minden elhangzott információt a Szentírás szűrőjén kell átvizsgálni és
nem aszerint, hogy ki mondja.
A tanulásra térve, érdemes azon lenni, hogy a lehető legtöbb
információt magunkba gyűjtsük. A kezdetben megoldhatatlannak tűnő feladatok
Isten segítségével mindig kinyíltak és megvilágosodtak. Az évek
előrehaladásával egyre jobban megcsodálhattam Isten hatalmát, szeretetét,
valamint, a terveinek csodálatos összefüggéseit.
Nagyon fontos információkat kaptam a "Szövetségkötés" és
a "Szent sátor" dolgozatok megírásával. Ez megkönnyítette részben a
Zsidó levél, és az egész Szentírás összefüggéseinek megértését. A Logos nem
folytja el a saját vélemény megjelenítését, úgy a jegyzetek, mint az egyes
dolgozatok megírásánál. Ez ténylegesen elősegíti, hogy formálódjon az ember
gondolkodása, és hogy későbbiekben bátran képviselheti az önálló bibliai
véleményét. Összességében kifejezhetetlen az a szellemi változás, amit a
főiskola elvégzése kapcsán megtapasztaltam. <Ibolya>
***
- Azért jelentkeztem erre a főiskolára, mert egy erős késztetést
éreztem a szívemben, hogy ide jöjjek. A Logos mellett kommunikációt végeztem
Budapesten, nappali tagozaton. Voltak olyan időszakok, amikor nehéz volt
összeegyeztetni a két főiskolát, különösen, amikor elkezdtem dolgozni is. Akik
még csak fontolgatják a jelentkezésüket, vagy esetleg már eldöntötték, hogy ide
szeretnének járni, azoknak ez biztatás: Ha van a szívedben egy vágy, hogy még
jobban megismerd Isten Igéjét, ha szeretnél olyan tanároktól tanulni, akik
újjászületett hívők, akik meg is élik a hitüket, akkor én örömmel ajánlom a Logos-t.
Különösen tetszett, hogy egy hónapban csupán egy tantárggyal
kellett foglalkozni, így jobban bele tudtam mélyedni egy témába, hiszen nem
voltam leterhelve egyszerre 10-12-vel. Csak akkor vettem észre igazán magamon a
növekedést, amikor elkezdtem egy közösségben szolgálni, hogy mennyire hasznos
dolgokat tanultam. Nem csupán egy jó szlogen a főiskola szóróanyagain az, hogy
itt „Hatékony, azonnal alkalmazható ismeretek” birtokába juthat a hallgató.
Valóban így van!
Nagy segítség volt az, hogy az előadások hanganyagát letölthettem a
főiskola weboldaláról, amikor nem tudtam személyesen megjelenni egyes órákon,
így nem maradtam le semmiről, be tudtam fejezni a tantárgyaimat. Olyan
gyakorlati tanításokat hallottam, amelyek nem emberi bölcsességeken, hanem
Isten Igéjén alapulnak. Nem egy felekezet által megalkotott szabályrendszert,
elképzelést ismer meg az, aki itt tanul, hanem Isten Igéjét, a maga
valóságában.
Még három pozitív dolog, ami a 3 év alatt történt: Megszerettem
Isten Igéjének a tanulmányozását! Kialakult bennem egy vágy a kutatásra, ami
korábban nem volt meg, illetve nem volt ilyen erős az iránt, hogy Isten Igéjét
vizsgáljam. Ami korábban még nem volt teljesen tiszta előttem, itt megértettem.
Különösen a gyógyulás témája volt az, ami igazán kérdéses volt számomra. Nem
voltam benne biztos, hogy Isten mindenkit meg akar-e gyógyítani. Hálás vagyok,
amiért megérthettem azt, hogy egy szerető és kegyelmes Istenünk van, aki
szeretné, ha mi egészségben élnénk, és hálás vagyok azért, hogy megerősödhettem
hitben. Emlékszem, hogy az Úr rendkívül megérintett, amikor a „Vérszövetség”-ről tanultunk itt a Logos házban. Hatalmas erőt,
boldogságot és szeretetet éreztem a szívemben, úgy éreztem, hogy át tudnám
ölelni az egész földet. Nagyon jó volt, felejthetetlen emlék marad!
Örülök, hogy négy évvel ezelőtt a Logos mellett döntöttem.
Mindenkinek nagy szeretettel ajánlom! <Mátyás>
***
- A Logos Főiskolát ajánlani tudom minden olyan ember számára,
akinek a keresztény életgyakorlatához szükséges a folyamatos szellemi profit
szerzés, ez nem csak tárgyi ismeretet jelent itt, hanem szellemi megerősödést
is egyben. Ilyen megközelítésben a személyes hitfejlődés erőteljes, és a mások
felé történő szolgálatban egyaránt hasznosítható. Az iskola oktatási metódusa
olyan módszert követ, amely némileg újszerű a magyar oktatási rendszerek
között. Mindenképp gyakorlatiasnak éreztem az oktatás megközelítését.
Inspirálóak az élő előadások.
Ha engedjük, hogy a téma megragadjon már az előadások folyamán,
akkor lesz lendület a gyűjtőmunkához és létrejöhet a személyes kapcsolódás a
témakörhöz. Ezt én kulcskérdésnek tapasztaltam a sikeres záró-dolgozatok
megszületésénél. A főiskola tantestülete megbecsülendő! Színvonalas, alapos
felkészültségű tanárokkal találkozhattam. Érezhető volt szinte mindenkin, hogy
a céljuk túlmutat a "száraz" tananyag leadásán és visszakérésén.
Nekem átjött az előadásokon, hogy a tanárok adott témát nem csupán ismertetni,
hanem megszerettetni akarták. Ez az Istentől rendelt tanítók legfőbb
jellemvonása. Elégedett voltam a tanárok segítőkészségével. Bármilyen jellegű
kérdésem volt a kutatással, záró-dolgozattal, vagy a tantárgy többlet
információjával kapcsolatban, készségesek voltak és szívesen beszélgettek róla.
Igazságos volt az értékelés, az iskola részéről.
Mivel felekezetközi az intézmény, nem mindegy az egyes közösségek
kezelése: tisztelet, elismerés, támogatás, a felekezeti sokféleséget bölcsen,
és biblikusan kezelték. Minden hallgatót tisztelettel, mi több barátian
kezeltek. Kegyelem centrikus a főiskola.
Örömmel és hittel szeretném biztatni a következő generációt, hogy
elkötelezett módon viszonyuljon a főiskolához, mert ez visszahat a személyes
életre. Olykor adódnak nehézségek is a tanulmány során, váratlan események
stb., de a Logos tantestülete megértő és segítőkész módon kezeli a hallgatók
problémáit. Összességében csak bátorítóan tudok beszélni a Logos-ról.
Még annyit, hogy az iskola annyira lesz eredményes a számodra, amennyire
igényes és következetes vagy magaddal szemben. <József>
***
- A főiskolába való bekerülés alapfeltétele, hogy elfogadjuk
szívünkbe Jézust. Ha a jelentkezőnek csak alapvető bibliai ismerete van, vagy
aki már rendelkezik mélyebb teológiai ismeretekkel, nos a Logos sokat segít
rendszerezni, rendet rakni a fejekben és a szívekben. Persze ez szorgalom
kérdése is. A tantárgyak összeállítása annyira sokszínű. Mennyi mindent
tanultunk! Azok, akik gyülekezeti szolgálók, nagy hasznát vehetik az itt
tanultaknak. Egy-egy tantárgy nagyszerű támaszt adhat a napi szolgálatunkban.
Bővítheti eddigi tudásukat, és szemléletünket is formálja hittel teli pozitív
irányba. Saját magam tapasztalatai alapján mondom, hogy aki ide jelentkezik, az
megtanulja beosztani idejét, hogy a határidőket tartani tudja. Nekem a
főiskolai tanulmányaim alatt, az idő volt a legnagyobb "ellenségem". A hozzám hasonlóan szétszórt
"kaliberű" jelentkezők a tudás gyarapítása mellett még az időbeosztás
terén is hasznos tapasztalatokra tehetnek szert. Mindnyájan küzdünk a
gyarlósággal.
Sokan vannak úgy, hogy kicsit elvonatkoztatva látják a valóságtól
a bibliai történeteket, főleg az Ószövetségben megírtakat. Úgy tekintenek
rájuk, mintha az ott levő szereplőknek meseszerűen változott volna meg az
életük. A Logoson folytatott tanulmányaim során, főleg a történelmi
előadásoknak köszönhetően ez a kép radikálisan megváltozott. Valóságossá vált
előttem, hogy az ószövetségi emberek húsból és vérből vannak, és ugyanolyan
nehézségekkel kellett megküzdeniük, mint a mai kor embereinek. Ahogy velük, úgy
velünk is dolgozik az Isten. Fontosak vagyunk neki! A főiskolának köszönhetően
sikerült a Bibliát összefüggéseiben meglátnom és megértenem. Már nem könyvek
halmaza, hanem egy jól átgondolt terv a Szent Szellemtől. A Biblia, és ehhez
kapcsolódó olvasmányok "kötelezőszerű" olvasásának köszönhetően,
rendszeressé vált a Biblia tanulmányozása (ami nem egyenlő az olvasással) és az
ott leírtak hétköznapi alkalmazása is. <János>
***
-A Logos a tapasztalatszerzés magas iskolája. Meg fog téged
tanítani arra, hogy ne elégedj meg azzal az istenismerettel és világossággal,
amivel eddig rendelkeztél. Segíteni fog abban, hogy átgondold a kapcsolataidat,
és újraértelmezd a gyülekezetedben, és az eklézsiában elfoglalt helyedet.
Örömmel fog megtelni a bensőd, mikor a Logos szemléletmódjának köszönhetően
kinyílik előtted a lehetőségek tárháza: a Biblia. Meg fogod ismerni ezt a
könyvet, és a könyv Istenét úgy, ahogyan eddig még sohasem. Átfogó, és
személyes képet is fogsz kapni arról, hogy mit tervezett az Úr az emberiség, és
benne a Te életeddel.
Istennek olyan felkészített harcosává fogsz válni, aki nem ijed
meg a problémák láttán, hanem megoldja azokat. Olyan emberré, akinek tele van a
szíve azzal a vággyal, hogy még szorosabban kövesse Jézust. Olyan kereszténnyé,
aki más aspektusból látja saját személyét, aki kész a változásra, a megtérésre,
a megújulásra. Olyanná válhatsz, mint a búzakalász. Minél több mag (tudás) van
a kalászban, annál jobban meghajol.
Mindez persze nem egyik napról a másikra fog bekövetkezni. Tudnod
kell, hogy az út nem csak hosszú, de göröngyös is. Mert bizonyára lesznek olyan
tantárgyak, amelyek nem állnak majd közel hozzád. Egy valami azonban bizonyos,
mindegyik az épülésedre lesz. Számítanod kell rá, hogy újra kell szervezni az
életedet. Nem kicsit, nagyon! Egy ideig lehet, hogy sokkal kevesebb időd marad
a pihenésre, a hobbydra. De megéri befektetni! Ha nekem sikerült neked is fog.
Légy kitartó, hidd el megéri!
A Logos megtanított arra, hogyan ütemezzem magam az idő, az ima,
az igeolvasás-tanulmányozás tekintetében. Felismertette, hogy csak abban az
esetben tudok minőségi munkát/dolgozatokat kiadni a kezemből, ha előtte
minőségi időt töltök Istennel, és hagyok elég időt magamnak a kutatásra, az
ismeretek ülepedésére. Mert a Logos nem egyenlő az Istennel. Nem a dolgozat
megírása az elsődleges cél, hanem az Istennel való kapcsolat mélyebbé válása.
Megtanultam, hogy külön lehet, és kell is választani a lényegtelen dolgokat a
lényegestől, mivel a dolgozatok megadott szószámúak. Ez sok kukába dobott
papíromba került, de így utólag már azért sem bánom, mert a mindennapi életben
is nagy hasznát veszem.
A harmadik dolog, és egyben a legnagyobb dolog, hogy sokkal jobban
megismertem és ezzel párhuzamosan megszerettem Jézust! Mert a Logos az a
szántóföld, amelyben drága kincsként ott van elrejtve Isten minden jósága és
szeretete. Sokat segített abban, hogy tudatosabbá és elkötelezettebbé váljak.
No és persze, hogy nagyon kíváncsi az Úrra, mit tesz még ezután? <Mónika>
Köszönjük!
Üdvözlettel: a Logos Csapata
Logos-Hungary Alapítvány 2000-2010
Mindenjog fenntartva!