
L O G O S
& M I K S Z “...M E G L Á T O G A
T N I A Z Á R V Á K A T...” Jak 1,27
„Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya
előtt ez: meglátogatni az árvákat.. a Logos teológusai és a MIKSZ
immár sokadik alkalommal mennek a B.A.Z.megyei
Gyermekvédelmi Ifjúsági Központba. A gyermekotthonban lakó gyermekek ilyenkor
egy kis vigasztalást, egy kis műsort, mesét, csokit, evangéliumot és sok
figyelmet és szeretetet kapnak tőlünk.
Nevük MIKSZ
A tizenéves fiatalokból álló
csapat 2009-ben alakult, spontán szerveződött. Először nevük sem volt, csak
összejöttek különböző fiatalos programokra, játékokra a Logos Házban. A játékok
között volt közös társasjátékozás, csocsózás,
pingpongozás, egy kis teadélután, beszélgetés. A beszélgetések között
előkerültek bizonyos komolyabb témák is, az iskolai, a családi és egyéb
élmények mellett, bibliai témák átbeszélése felnőttek segítségével, játékos,
fiatalos, lendületes formában.
A közösség továbbformálódott
kirándulások, túrázások, korcsolyázások során. Ugyanez a csapat néhány hónap
múlva már szívesen részt vett az Alapítvány aktív munkájában is. Az idősek
otthonába kis műsorral készültek, ahová önként jelentkeztek, nem keresztény
barátaikkal együtt, segítve így az alapítvány és a felnőttek munkáját. Lelkesen
készültek versekkel, dalokkal, kisebb színdarabokkal. Miskolcon és a környező
falvakban több Idősek Otthonába is ellátogattak, ahol az idős emberek nagyon
szívesen, és nagy örömmel várták őket. Ezeket a
látogatásokat mindig sok-sok próba előzte meg, amely jókedvűen, örömmel telt,
mert tudták, hogy valami kis dologgal bár, de mégis egy picit színesebbé
tehetik ezeknek az idős embereknek az életét, akik sokszor egyedül, magányosan
élnek.
A közös programok, munkák közben
csapattá formálódtak, és nevet választottak. Nevük MIKSZ, melynek jelentése
egyrészről a Miskolci Ifjak Kiáltó Szava, illetve a mix,
vagyis keverék, amely a sokszínűségükre utal. Azért választották ezt a nevet,
mert szeretnék képviselni azt, hogy lehet közvetíteni szeretetet, elfogadást
egymás felé és ahová eljutnak, illetve a programjuk is vegyes, „mix”, amely tartalmaz szórakoztató, könnyed elemeket, de
mély, tartalmas, szívet melengető előadásokat,
szerepléseket is.
Szolgálat az idősek és az árvák felé
Idén,
A Szentírás szavai a fiatalok
látogatásának a mottója:
„Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt
ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban”. (Jak.1.27)
Műsoruk első felében
dalokban, versekben próbálták átadni Isten szeretetét. Azt a szeretetet, ami a
szívbe bekerülve képes az egész életet megváltoztatni. Ez a szeretet képes
minden nehézségen átvinni, győztessé tud tenni. Ez a szeretet maga Jézus
Krisztus. Ez a szeretet nem személyválogató. Ebben a szeretetben nincsen
korkülönbség, és ez itt is bebizonyosodott.
Műsoruk második felében operett
egyveleggel kedveskedtek, aminek nagy sikere lett, mert kiderült, ez a kis
csapat igen szeret nótázgatni. Ezt azzal bizonyították az idősek, hogy idejüket
odaszánva egy nagyon igényes, kedves humorral díszített műsorral kedveskedtek a
fiataloknak. A szereplések utáni sütizés közben jókat
beszélgettek, sőt nótázgattak is. Szándékukban áll tovább ápolni ezt a
kapcsolatot, és meghívták az időseket a Logos Alapítványi Házba, aminek ők
nagyon örültek.
Számomra különösen fontos a gyermekotthonokban (állami
gondozásban) élő gyerekek felé való szolgálat, mivel pár évvel ezelőtt még én
is ott éltem. Micsoda kegyelme és tréfája Istennek, hogy ugyanoda vihetem az
evangéliumot. Élő bizonyság vagyok, hogy abból a helyzetből, amiben ők most
élnek, van kiút. Azóta, egyetemre járok, férjhez mentem, van saját otthonom, és
mindezt Istennek köszönhetem. (Rózsa)
Az idősek felé való szolgálat
mellett a gyermekotthonban lakó gyermekek felé is nyitott a csapat. 2007-től
többször is meglátogatta az árván maradt gyermekeket és mindig készült valami
kis műsorral, hogy egy kis színt vigyen a gyermekek hétköznapjaiba. Sokszor
ezek a kis gyermekek nem is gondolnák, hogy ők is fontosak lehetnek valaki
számára, pedig Isten az Ő szeretetét mindenki felé ki akarja tárni és ebben
bizony ők is benne vannak. Mindenki számára nagyon
fontos ez a szolgálat is, hiszen ezekben az
otthonokban olyan gyerekek laknak, akik elszakadva a családjuktól élnek nap mint
nap, és nagyon sokat jelent nekik, amikor egy kicsit másképpen telik el egy
délutánjuk. Ebben az évben a MIKSZ csapat ismét meglátogathatta a miskolci
területi Gyermekvédelmi Gondozó Szolgálat gyermekeit. Énekekkel, és egy rövid
színdarabbal készültek a MIKSZ-es fiatalok. Az
Értékes vagy! című kis mesén keresztül próbálták
átadni nekik azt az üzenetet, hogy Istennél nincs személyválogatás, az Atya
szemében minden gyermeke egyformán értékes, különleges, mindenkit úgy szeret,
amilyen. Isten megint bebizonyította, hogy amikor Ő jelen van, akkor tényleg
ott a szabadság. A gyerekek maguk jöttek rá, hogy a bábkészítő mester Istent
példázza, aki mindenki Alkotója. Vissza lehet térni hozzá, és kérni az Ő
segítségét, akkor is, ha mások különböző negatív tulajdonságokkal ruháznak fel.
Isten leveszi ezeket a foltokat.
A mese után bábkészítés
következett, majd közösen táncoltak, énekeltek, ami mindannyiuk szívében mély nyomot hagyott.
Nagyon örültek a
Gondozóban
lévő gyerekek az ajándékba vitt csokinak, könyvnek, könyvjelzőnek, de a
legjobban a számítógépnek. Csodálatos volt megtapasztalni, hogy ha csak egy pár
percre is, de ezek a gyerekek el tudták felejteni a problémáikat, és
érezhették, hogy ez az egész most róluk és nekik szól. Isten szeretete, mely
betöltötte azt a kis termet, lerombolt minden gátlást, minden problémát, minden
különbséget. Búcsúzáskor kavarogtak testvéreink szívében az érzések, mert
lehet, hogy többé nem láthatják őket, de tudják, hogy Isten munkáját végezve
elültették a magokat ezekbe a pici szívekbe. Nyugodt
szívvel, néhol könnyes szemmel jöttek el, mert hiszik, hogy ezek a magok
egyszer kikelnek és gyümölcsöt hoznak.
A Szentírás szavai bátorítóak a
Márk Evangéliumban: „Némely pedig a jó földbe esék;
és ád vala nevekedő és
bővölködő gyümölcsöt”
MIKSZ klub - Gyere és csatlakozz hozzánk!
A MIKSZ klub minden hónap utolsó
péntekén összejön, és különféle programokkal töltik el idejüket. A fenti
programokon kívül szerveztek már kirándulást a Csanyikba,
korcsolyázást Kazincbarcikán, 2 napos sátorozást Radostyánban.
Itt a gyerekek maguk főzték meg az ebédjüket, az igen nagy szakácstudományt
igénylő paprikás krumplit. Mindig van ötlet, amit igyekeznek megvalósítani. És
mindig van segítő, bátorító felnőtt, aki támogatja a programjaikat. Gyere és
csatlakozz hozzánk!
Sok tervük van, szeretnének
eljutni más gyermekotthonba és idősek otthonába is. Szeretnének szolgálni az
anyaotthonok és árvaházak felé is. Azért imádkoznak, hogy az Úr adjon hozzá
bölcsességet, erőt, kitartást, anyagi forrásokat és buzgó hitet. És nyisson
számukra kapukat, lehetőségeket teremtve, hogy Isten akaratában maradva
eljussanak mindenhová, ahová Isten akarja elvezetni őket.
Jézus örök érvényű szavai a Márk
evangéliumban útmutatás számukra is: „És monda nékik: Elmenvén e széles
világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek.” Az evangéliumot,
amely Isten szeretetének a bizonyítéka.
Hálásak vagyunk Istennek, hogy támogatja ezt a szolgálatot, és
hálásak vagyunk a fiataloknak is, akik nagy lelkesedéssel készülnek az
idősekhez és a gyermekotthonba lakó gyerekekhez.
Köszönettel
Kiss Zoltán, Kissné Kati, Hencsné Galyas Rózsa, Schmidtné Erika
© Logos-Hungary Alapítvány 2000-2010 - Minden jog fenntartva!