M I L Y E N   I S   A  L O G O S   F Ő I S K O L A ?

-  E L S Ő   T A P A S Z T A L A T O K . . . A   H A L L G A T Ó K   V I S S Z A J E L Z É S E I

 

 

Ebbe születtünk: 2000 óta folyamatosan fejlesztünk. 2003-ban, 2006-ban, 2010-ben nagy “átállásaink” voltak a Logos főiskolán, de mindezeket megelőzte

egy nemzetközi diskurzus, tanulmányok, a modern oktatás módszertani elemzése, és a legfontosabb és legértékesebb számunkra, amit figyelembe vettünk:

a hallgatók folyamatos visszajelzései! A Logos Office Support kiépítése is az ő igényeik alapján történt, és most is változik,...

 

 

 

Szeretetteljes, testvéri fogadtatásban volt részem már első alkalommal is. Nagyon jó lelkületű és szellemiségű tanárok tanítottak eddig. Számos olyat tanultam, ami – úgy gondolom – meghatározó jelentőséggel bír további életemre, bibliatanulmányozásomra, szolgálatomra nézve. Nagyon pozitív változás a nyomtatott értékelés kézbeadása és terjedelmes kifejtése.

Néha olvastam olyan kommunikációt, e-mailt, amin érezni lehetett a sietséget, ami kicsit nehezítette a megértést. Vannak ellentmondó infók a hallgatók kézikönyvében, és a honlap különböző pontjain. Ezek apró-cseprő dolgok, hálát adok Istennek, hogy itt tanulhatok. Dicsőség értetek és szeretetetekért. Norbi

 

 

Mindig nagyon várom azt a napot, amikor ide jöhetek, hisz minden alkalommal nagyon kíváncsi vagyok, hogy Isten azon a napon mit akar tanítani a számomra. Sokkal többel megyek haza, mint ahogy jöttem, mert Isten mindig ad. Minden egyes tananyag nagyon sokat adott, és nagyon sokat formált. A tanárok mindig nagyon felkészültek, hihetetlenül nagy és átfogó tudással rendelkeznek, és nagyon érdekesen adják át a megtanulandó anyagot.

Nagyon tetszik az, hogy más „tanredszerben” tanulunk: nem a mennyiség a lényeg, hogy mit tudunk minél kevesebb idő alatt, minél többet betuszkoni a fejünkbe (amit persze nagyon rövid idő alatt el is felejtünk). A lényeg a minőségben van, mikor az adott témát átkutatva a tieddé válik. Amikor valami a tieddé válik, akkor ezt már nem fogod elfelejteni.

Ami nekem nagyobb segítség lenne, az, hogy egy kicsit részletesebb lenne a TTL.

Másik segítség lenne, hogy minden alkalommal meg lehetne hallgatni (venni) az adott tananyag hanganyagát. Ez abban lenne nagy segítség, hogy ha valamit nem tudtam lejegyezni, vagy nem értettem meg, akkor azt vissza tudnám hallgatni. x

 

 

Megragadott az előadások „tisztasága”. Számomra fontos volt, hogy ne valamilyen helyi „szellemi irányzat”-ot kelljen megtanulni, és a Logos-on érezhető a Szent Szellem vezetése. Színvonalas tanítások, építő információkkal. Barátságos légkör, jó társaság. Kedves helyszín, klassz gyülekezeti terem. A „kezdő-gyakorló” tanítók felkészültsége, tapasztalata (tapasztalatlansága) nem mindig méltó a Logos színvonalához.

Örülök, hogy ide járhatok! Attila

 

 

Az oktatás nagyon jó színvonalú, jól felépített, érdekes és építő jellegű előadásokat hallgathatunk. Az értékelésben nagyon jó az újítás, hogy megkapjuk gépelt formában is, így megmarad, és később is figyelhetünk arra, amit át kell újra tanulmányozni.

A légkör családias, ennek ellenére keveset tudunk egymásról. Közös programokon való részvétel segíthetne ebben, pl. közös kirándulás.

A tanárokkal való kapcsolattartás jó, e-mail, telefon – választ kaphatunk a kérdéseinkre. A tandíj összege megfizethető. A kommunikációban letölthető előadás hanganyaga nagy segítség a dolgozat megírásához, mert újabb jegyzetelésre ad lehetőséget. Az előadásra pontosan érkezők a busz indulás miatt nem mindig tudják a végét megvárni, a kezdés csúszása miatt. Anikó

 

 

Nagyon boldog ember vagyok, hogy szabadon tanulmányozhatom a Bibliát. Örömömre szolgál, hogy a Logos-on ragaszkodnak a bibliai alapokhoz, elég sok tévtanítást olvastam már mind interneten, mind könyvekben.

A tanárok nagyon képzettek, igyekeznek átadni a kikutatott tanulmányaikat. A vezetők és Logos-os munkatársak kedvesek, igyekeznek mindenkinek a maximumot nyújtani! Köszönöm! Számomra könnyítés az az újdonság, hogy meghallgatható a leadott tananyag, úgy jobban be tudom fogadni és érteni az elhangzott dolgokat, mert a sok új információt nehéz az előadás közben kellőképpen lejegyzetelni.

Rugalmas a kommunikáció, a kérdéseket jó „átrágni” a javító tanárral. Egy kivételt leszámítva, jól rávezettek a megfelelő válaszra.  Viki

 

 

Első benyomásom a főiskoláról az, hogy nagyon bő tudással bíró tanárok tartják a kurzusokat. Ezért akit érdekel, és érdeklődik ez iránt a téma iránt, tiszta szívvel merem ajánlani neki ezt az iskolát. Nem tanítanak mást, csakis az igazságot! Isten igazságát. Nagyon sok dolgot megtanul az ember ebben az iskolában, de ami a legfontosabb, az, hogy saját véleményére is kíváncsiak az előadók a dolgozatok kapcsán. Csak jó dolgot tudok mondani, hiszen jelentős fejlődést értem el a saját életemben, mióta tanulok. Persze mindezt Isten kegyelme és szeretete által. Peti

 

 

Tetszik a Logos szellemisége, nagyon pozitív benyomás számomra, érezhető a Szent Szellem jelenléte. Különösen tetszik, és fontos nekem az, hogy nem a szavak beszélnek, hanem a tettek: valóban szeretettel fogadtak, és még most is érzem az őszinte akaratot arra, hogy megismerjenek, és őszinte az érdeklődés is.

Nagyon jók a tanítások, az előadók felkészültek, területüknek valóban tudói, az előadásmód érdekes, és magával ragadó. A rendszer jó, bevált a szombat 12-18-ig.

Nagyon örülök a frissen főzött kávénak, köszönöm! Nehezen rázódtam bele az internetes oldal használatába. A tartalom jó, és érdekes, de az oldal felépítése nem letisztult, nem áttekinthető, különösen a védett tartalom elérése túl bonyolult. Jobb lenne, ha egy kód elég lenne, és egy oldalról elérhető lenne. A teremben hideg van, sokan fáznak és kabátban ülnek. A hangosítás jó minőségű, a hangfelvételek is nagyon jó minőségűek.

Összességében nagyon jól érzem magam, sokkal többet tanulok, mint gondoltam volna, élvezem, másoknak is csak dicsérni tudom, egyedül a weboldalon javítanék. Köszönöm. x

 

 

Nem igazán voltak elvárásaim, de nagyon pozitív a benyomásom az alkalmak nagyon élvezhetőek, érdekesek, a közösség szimpatikus, és érdeklődő, a tanárok alaposak, nagyon élvezem. Attila

 

 

Nagyon nehezen, de mindig örömmel jövök, mert amit itt hallok, az mindig valami új, és ez felvillanyoz. Az elmúlt 3 kurzust nagyon élveztem, az előadással egyben, amire mondaná a férjem „fenomenális”, ami a legjobb számára,… ilyen az iskola számomra.

Biztatásul csak annyit, hogy így tovább, ha Isten többet ad, mutat nektek, akkor még jobban. Az előadás mindhárom nagyon jó volt, egyáltalán nem volt unalmas az előadási mód sem, úgyhogy hajrá előre Isten országáig. Ili

 

 

Ami leginkább feltűnt nekem, és nagy örömmel tölt el, hogy milyen kiváló tanáraink vannak felkészültségben és tudásban egyaránt. Jó előadók is, élvezet hallgatni őket.

Eleinte kicsit zavart a csúszás a kezdésekkor, főleg, ha emiatt a befejezés is csúszott, mert messziről járunk. Aztán rájöttem, hogy a kezdés előtti várakozási időt remekül ki lehet használni beszélgetésre, kapcsolatépítésre. Ildikó

 

 

A Logos előtt még soha nem jártam Bibliaiskolába se, ezért nem voltak elképzeléseim egy ilyen főiskoláról, és ilyen tanulmányokról. Nincs negatív élményem az iskolával, a tanárokkal, vagy a tantárgyakkal kapcsolatban. Már volt 1-2 szárazabb tantárgy, de tudom, hogy ezek is fontos részei a képzésnek. Elégedett vagyok az oktatás színvonalával. Tetszik, hogy az előadók, mivel nagyon felkészültek, magas szinten járatosak az Írásokban. Jó hangulatúak az órák. Sok hasznos ismeretre jutunk az iskola által. Gábor

 

 

Elfogadó, kedves, udvarias, szeretetteljes légkör fogadja az embert. Már az első alkalom második felében úgy éreztem, itthon vagyok.

A technikai dolgok bonyolítása jól szervezett, bármilyen kérdésére az ember gyors választ kap. Minden területen jó a kommunikáció. Sok kurzust e-tanrendben végeztem, ez is nagyon jól működött. A társaság, testvérekkel való kapcsolatot persze nem tudja pótolni, ez természetes. Az előadók felkészültek, alaposak, sokféle egyéniség, jól megfér a főiskola „testületében”. Nagyon próbálok valami hiányosságot is írni, de sajnos semmi nem jut az eszembe. Az ember tudja, hogy ha megakad, segítséget fog kapni, és ezért nem nézik majd le. Vera

 

 

Első benyomások a Logos tájékoztató olvasásakor már pozitív volt. Ez a pozitív benyomás az elmúlt hónapokban gyarapodott. Nemrégiben egy testvértől a következő kijelentést hallottam: „A teológiát túl kell élni”. A Logos nem ez a hely. Nem tudom, a testvér hogy élte meg a teológiai éveket, de nem a jó helyen volt a bizonysága alapján.

Az első kurzus alkalmával tudtam, hogy a lehető legjobb helyen vagyok. Fantasztikus megtapasztalás a tiszta, világos, igen magas szintű tanítói szolgálatok szellemi ereje. Rengeteget épültem már ilyen rövid idő alatt is, és hiszem, hogy az elkövetkező években is habzsolhatom a Logos-on Isten drága Igéjét! Niki

 

 

Számomra az egyik nagyon pozitív dolog az igazgató baráti, testvéri, szeretetteljes közvetlensége hozzánk. Segítőkészsége számomra nagyon jó példa.

Nagyon értékesek az információk, amiket az alkalmakon hallhatunk. Kissé keveslem a gyakorlati oldalát a kurzusoknak (persze ott, ahol ez lehetséges). István

 

 

A Logos, mint főiskola többet nyújtott nekem, mint amire számítottam. Nem csak ismeretet, hanem valóságos gondolkodásra nevelést nyújtott. Nagyon tetszik a családias légkör, és az igazsághoz ragaszkodó tanítás. Megemlíteném, még azt a lelkesedést, amelyet a tanítók és előadók sugároznak. Öröm itt tanulni! Dezső

 

 

Nagyon jó megtapasztalni ezt a légkört, ami az iskolában van, ez maradjon is így. Nagyon hálás vagyok az igazgató atyai szívéért, és az iskola többi szolgálójának munkájáért.

Talán, ami észrevétel, hogy általában az előadók nem érnek az anyag végére, és ebben lehetne egy kicsit dinamikusabb tenni az anyag leadását. De így is élvezhető, és jó. Zsolt

 

 

Nagyon szeretek ide járni. Eddig mindhárom előadás remek volt. Jól felkészült, jó előadói készséggel megáldott, humorral fűszerező előadókat hallhattam. Hermeneutika, Izrael történelme, Evangéliumok. Köszönöm a sok hasznos, és új információt. Emőke

 

 

Az első három előadás nagyon jó volt. Nem csak új információkkal szolgált, hanem a hallgatása alatt is remekül szórakoztatott. Lassan megismerem az elvárásokat a dolgozatokkal szemben. Sajnos a munkám mellett nagyon nehéz a sok olvasni való, írások és a segédletek felkutatása. Mindenképp hasznos számomra, mert rengeteg új információval lát el, és észrevehető, ha új dolgot tanulok, azonnal van lehetőségem megélni, vagy tovább adni. Attila

 

 

Az első benyomásom a főiskoláról igen pozitív. Nagyon érdekesek, izgalmasak, informatívak és humorral fűszerezettek az előadások. Tetszik az, hogy sokféle gyülekezetből vannak előadók, és mégis egységes a látásuk. Szeretetteljes, elfogadó a hangulat az előadásokon. A diákok értékeinek felismerése és a bátorítás ajándéka működik a tanárokban.

Az előadások előfordul, hogy csúszva kezdődnek, és a tanárok nem mindig tudják befejezni az anyagot a rendelkezésre álló idő alatt. Timi

 

 

Az első benyomásom az iskoláról és az előadókról nagyon pozitív. (3 és fél előadás és 3 dolgozat leadás után). Építő volt a hermeneutika kapcsán felfedezni, hogy a Biblia értelmezéséhez például társulnak alapelvek. Izrael történetét élmény volt hallgatni.

Az „Evangéliumok – Jézus élete” előadáson érdekes volt átfogóan látni Jézus szolgálatát a földi pályafutásának egyes szakaszait. Sokszor alig veszem észre az idő múlását.

A dolgozataim több-kevesebb sikerrel tükrözik a megszerzett tudományt. Remélem, fejlődök majd. Csabi

 

 

Sok mindenre megtanít, többek között a helyes Bibliatanulmányozásra és kutatásra. Nem egyfajta dogmát, doktrínát sulykol belénk, hanem megtanít, hogy az ember a Biblia tükrében vizsgálja meg az eseményeket, igéket.

Többféle közösségből érkeznek tanárok, tanulók egyaránt. Szeretet és testvéri közösség jellemző a kurzusokra, alkalmakra. Egy szóval: itt, aki szereti a minőséget, megtalálja! János

 

 

Az első benyomásom nem túl pozitív. Úgy „megijedtem”, hogy azt gondoltam, a délután felénél, hogy hazáig futok. Nem értek a számítógéphez, stb. Hát még most sem értek hozzá, de már tudom, ez nem hátrány számomra, sőt! Már látom, hogy a Bibliára épül minden tantárgy, ami nekem nagyon fontos.

Az eddigi órákon olyan dolgokat tudtam meg, és tanulhattam meg, amit még nem is hallottam azelőtt. Ez fantasztikus! A tanáraink felkent, odaszánt életű, nagyszerű testvérek. Nekem sokat adtak óráikon. Érthető, világos, tiszta a tanítás. Amit én szeretnék, hogy a kezdés mindig pontos legyen, hogy a végéről ne maradjak le, mert az utolsó buszom nem vár.

A-t kap x testvérem, mert ő pontosan kezdett, pontban óránként tartott szünetet, és végére ért a tanításának. Gratula! Zsuzsika

 

 

Az első 3 előadás szuper volt. Mindhárom előadó fenomenális, színvonalas tanító. Tudásuk, felkészültségük elképesztő, és stílusuk is élvezetes.

Értékelem munkájukat, befektetéseiket a szolgálatba. Isten áldja meg őket mindezért. Sokat lehet tanulni tőlük. nak külön köszönet, mindent szuperül tesz, emellett Isten Szellemével telve, és alázatosan. X

 

 

 

 

Ahol az aláírás hiányzik, vagy olvashatatlan ott  x –szel jelöltük!

 

Köszönünk minden visszajelzést! Értékes számunkra!

 

üdv! A Logos Csapat

 

 

 

a

 

 

 

  Logos-Hungary Keresztény Főiskola & Logos-Hungary Alapítvány 2011 –